Ozsváth Judit

Az Erdélyi Iskola

Erdélyi magyar pedagógiai szaklap indításának gondolata először György Lajos 1927-ben írt tanulmányában jelent meg.[1] Az erdélyi magyar tudományosság és a magyar tanárképzés korabeli helyzetét elemző és annak jobbítására javaslatokat tevő nagyívű programjában részletesen meg is fogalmazta az elképzelt folyóirat céljait „Egy egységes, szerves magyar kultúrprogram megalkotása, iskolai, tanári, nevelői közvélemény kialakítása érdekében egy pedagógiai folyóiratot kellene indítanunk. Csak hamarjában is rendkívül gazdag programot lehetne részére összeállítani. Íme néhány fontos pont: A magyarság kultúrprogramja általános elveinek, kereteinek kitűzése. Az iskolafenntartás anyagi, a vezetés, ellenőrzés, felügyelet szellemi kérdései. A tanárképzés, a tanári szukreszcencia biztosítása. A még mindig sok tárgyból hiányzó tankönyvek írása és a meglévők bírálata. A módszer kérdése, az iskolai élet belső rendjének és működésének kérdései. Rendtartás. A tanulók létszámának biztosítása. A propaganda elvei és módjai a nép között az iskola megkedveltetése érdekében stb. stb.”[2] Tizennyolc oldalas tanulmányát György Lajos megküldte az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek, s valószínűleg Magyarországra is eljuttatta.[3] Tervében sehol sem említette, hogy a kiadványt kizárólag katolikusnak szánja – miként az általa javasolt többi programot, intézményt, ezt is felekezetek fölöttinek képzelte. Megjegyzendő, hogy abban az időben, amikor tanulmányát készítette, egyetlen magyar nyelvű nevelésügyi lap vagy folyóirat sem jelent meg Erdélyben. Korábban három rövid életű lapocska létezett,[4] de 1924-ben az utolsó is megszűnt. György Lajos nem egy újabb kis újságra gondolt, hiszen az ő tervében nem az informálás, hanem a – minden szintű – nevelés volt az elsődleges. 

Az 1927-es tervek elemei közül először a Kolozsvári Magyar Egyetemi Hallgatók Szemináriumát sikerült megvalósítania[5], s bár ennek vezetőjeként állandó, jó kapcsolatot ápolt a történelmi egyházak vezetőivel, feléjük többé nem ismételte meg a folyóirat indításával kapcsolatos javaslatát (legalábbis erre vonatkozólag nincs forrásunk). Az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegyei Tanács (Római Katolikus Státus) igazgatótanácsának, illetve a Tanügyi Szakbizottságnak tagjaként, a Lyceum-könyvtár igazgatójaként és a Kolozsváron tanuló katolikus egyetemisták tanulmányi igazgatójaként elsősorban a katolikus egyház irányából remélt támogatást továbbra is dédelgetett tervéhez. Fontos megjegyezni, hogy 1932 végén Márton Áron Kolozsvárra költözött és a katolikus egyetemistákhoz kapcsolódó munkája révén[6] napi kapcsolatban állt György Lajossal. Kettejük tervéből született meg a katolikus egyetemisták Majláth-Körén belül működtetett Szociális, majd a Pedagógiai Szeminárium is, így aztán nagyon valószínű, hogy közös beszélgetéseik, tervezgetéseik alkalmával többször is szó került a nevelésügyi folyóirat indításának szükségességéről.

1927 után csak 1933 januárjában került újra elő a folyóirat alapításának gondolata, ám tényleges indulásáig még tíz hónapot kellett várni. (A támogatással, előkészítéssel kapcsolatos részletek ismertetésétől e helyen eltekintünk.) Az Erdélyi Iskola első száma végül 1933 októberében került ki a nyomdából. György Lajos és Márton Áron szerkesztők nyolc lapszámon át „katolikus nevelésügyi folyóirat”-ként hirdették az Erdélyi Iskolát, ezután – minden valószínűség szerint a többi felekezet tanítósága felől jövő élénk érdeklődés miatt – a „katolikus” szócskát elhagyták a fejlécből. Az első hat lapszám felelős szerkesztője és kiadója Sándor Imre volt, a hetedik lapszámtól Márton Áron váltotta őt ebben a tisztségben. Az indulás után az Erdélyi Iskola népszerűsége folyamatosan nőtt; kezdetben közel ezren, majd alig három év múltán már 1500-an fizettek elő a lapra Erdélyben (és az ország határain túl is).[7]

A katolikus egyház részéről érkezett támogatást és az előfizetői díjakból befolyt bevételt magyarországi segítség is kiegészítette. Ezt elsősorban a György Lajos-hagyatékban fellelhető, általa Budapestre címzett (ám a címzett megjelölése nélküli) beszámoló jellegű levelek igazolják. (Az anyaországi támogatást[8] – többek között – a György Lajos által vezetett Kolozsvári Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szemináriuma is élvezte.[9]) Az Erdélyi Iskola 500 pengő segélyt kapott, aminek fejében 200 tanítónak, tanárnak, lelkésznek ingyen kellett megküldeniük az Erdélyi Iskolát.[10]

György Lajos Budapestre címzett levelei a támogatás nagyságán túl egyéb információkkal is szolgálnak.[11] Ugyancsak az ő kimutatásai tanúskodnak arról, hogy az Erdélyi Iskola publicistái alig, vagy egyáltalán nem kaptak honoráriumot munkájukért, a szerkesztők sem pénzért dolgoztak. A támogatások és előfizetési díjak a nehéz gazdasági helyzetben épp csak folyóirat előállítási költségeit fedezték.

György Lajos korábbi, elsősorban az iskolákban tevékenykedő pedagógusokat célzó terve végül Márton Áron népnevelő programjával egészült ki, így az Erdélyi Iskola – az iskolai és iskolán kívüli oktatás kérdését is szem előtt tartva – a katolikus jelző elhagyása után az „oktatásügyi és népnevelő folyóirat” alcímet kapta. Vallásos (elsősorban katolikus) szellemiségét viszont ezentúl is megőrizte. Az új alcímnek megfelelően tagolódott tartalma is: az első egységbe kerültek az iskolai munkával kapcsolatos tanulmányok, hosszabb ismertetések, beszámolók, a másodikba pedig az iskolán kívüli népnevelést segítő előadásvázlatok, kották és egyéb írások. A két fő rész közé ékelték az újabb kiadású pedagógiai könyveket ismertető és külföldi folyóiratokat szemléző könyvrovatot, illetve a különféle belföldi és külföldi eseményekről informáló hírrovatot.

A folyóirat hosszabb tanulmányainak jó része különféle konferenciákon, továbbképző kurzusokon, gyűléseken elhangzott előadások írott változataként jelent meg, másokat pedig kifejezetten az Erdélyi Iskolának készítettek a szerzők. Előfordult az is, hogy külföldi nevelésügyi folyóiratoktól vettek át írásokat.[12] A módszertani rész óratervei rendszerint különböző tanítóköri gyűléseken tartott tanórák vázlatai vagy kifejezetten az Erdélyi Iskolának szánt, igényes kidolgozású tervezetek voltak. Az Erdélyi Iskola, a Majláth-Kör Pedagógiai Szemináriuma, illetve a Népszövetség Pedagógiai Szakosztálya több ízben írt ki oktatási-nevelési kérdésekkel kapcsolatos pályázatokat, s a jutalmazott munkáknak a szerkesztők megjelenési lehetőséget biztosítottak a folyóiratban.

Az Erdélyi Iskola kétség kívül a legjobb erdélyi (és nem csak erdélyi[13]) nevelők írásainak adott helyet hasábjain, de rajtuk kívül más szellemi pályákon működő, az erdélyi magyarság megmaradásának, megerősödésének ügyét felvállaló értelmiségiek írásait is több alkalommal közzé tette. Mindannyian világosan látták, hogy az erdélyi magyarság gazdasági, szellemi, lelki felemelkedése csak akkor fog bekövetkezni, ha látásmódját alakító és meggondolt cselekvésre sarkalló képzésben részesül. Minden értelmiségiben felelősségtudatot kell ébreszteni a – leggyakrabban önhibáján kívül – tudás és nevelés nélkül maradt ifjúság (és nem csak az ifjúság) tanítására, vallották programjukban a szerkesztők. „Akik őrhelyen állanak, éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak kötelezve” – hangsúlyozta mindvégig Márton Áron.[14]

Az Erdélyi Iskola szerkesztői határozott hangon hirdették, hogy Erdélyben „a népművelés, a társadalmi munka, népünk minden irányú nevelése és felvilágosítása az iskola feladata. Ezt akkor teljesítheti, ha kereteit kiszélesíti, munkaterületéül a társadalom egészét tekinti s a meglevő sok nemes törekvést elmélyítve, egységes irányítással, népi közösségünk javára szolgáló egymozdulatú magyar cselekvéssé fogja.”[15]

Az Erdélyi Iskola széles spektrumú programja kétség kívül újnak számított a korabeli romániai magyar oktatás- és nevelésügyi irodalom palettáján. Az első lapszám első részének Módszertan-rovatát (illetve annak első lecketervét) felvezető írásában – a magát meg nem nevező, ám stílusáról könnyen felismerhető – György Lajos ki is mondta, hogy új korszakot nyitottak; György Lajos „új idők kezdetét hirdető folyóiratnak” nevezte az Erdélyi Iskolát.[16]

Mint már említettük a meghirdetett iskolai és iskolán kívüli program eleinte mélyen katolikus szellemiségű volt; ilyen szempontból XI. Pius pápa A keresztény nevelésről című enciklikáját jelölték meg iránymutatóként-.[17] Az első lapszám második oldalán hozott részlet a nevelés keresztény megalapozásának szükségszerűségét hirdeti:[18] „minthogy a nevelés lényege az embert olyanná alakítani, amint élnie kell a földön, hogy elérhesse azon fenséges rendeltetést, amelyre Isten teremtette, világos, hogy az isteni gondviselés jelen rendjében, ahol egyszülött Fiában megmutatta az utat, az igazságot, az életet, tökéletes s az ember végső céljának megfelelő nevelés csak a keresztény nevelés lehet.”[19]

A pápai írás után a két szerkesztő szólt az olvasókhoz az Erdélyi Iskola első füzetének oldalain. György Lajos a válságba került iskola számára próbált kivezető utakat felmutatni, nem elhallgatva, hogy a szellemi és anyagi téren érezhető megrendültség idején ez egyáltalán nem könnyű feladat.[20] Logikus gondolatmenettel vezette le, hogy a tapasztalható lelki válság legszembetűnőbben a nevelésben mutatkozott, amely – miként a világon mindenhol – Erdélyben is a jobb, boldogabb ember megteremtése érdekében kíván(t) munkálkodni. Az első világháború előtt már eluralkodott kulturális válság a háború katasztrófájában bontakozott ki igazán az emberiség előtt, s mindezeket tapasztalva a kor iskolája felismerte, hogy „nem haladhat a régi mederben, s nem dolgozhatik a háború előtti nagyon is megrozsdásodott, nyikorgó módszerrel”.[21] György Lajos ezzel a kijelentésével is jelezte, hogy az Erdélyi Iskola, mint folyóirat és tényleges iskola, az új pedagógia által javasolt irányba kívánt haladni. Lapjain nem a módszernek és a tudásnak elsőbbséget követelő, racionalista herbarti pedagógiának, hanem „az összes lelkierőnek kifejlesztésére s így az egész ember képzésére” irányuló nevelésnek kívánt elsődlegesen helyet adni: „Szakítanunk kell a pozitivista és racionalista pedagógia egyoldalú intellektualizmusával, amelynek súlya még mindig nyomasztólag nehezedik ránk, s többé már nem azt a célt kell magunk előtt látnunk, hogy a tanuló emlékezetét minél több tudásanyaggal halmozzuk el, hanem arra kell törekednünk, hogy az ismeretet az ítélőképesség fejlesztésére fordítsuk. Nem ismeretközlés, hanem ítéletalkotás a célunk, nem mennyiségre törekszünk, hanem a milyenségért dolgozunk, nem a holt betű a megkötőnk, hanem a nevelési célt szolgáló lényeg a szempontunk, nem az univerzális tudás az ideálunk, hanem a személyiség kifejlesztése, az egész ember kiválóan alkalmassá tétele az akarásra, az irányunk.”[22] – Nem nyíltfronti „harcot”, érdekképviseletet ígért tehát a pedagógusoknak ennek a folyóiratnak a kigondolója, hanem a belső szemléletváltást segítő, új utak felmutatását, hogy „olyan nemzedék nőjön föl körülöttünk, amely a népünk jelenkori életét megérti,  abba öntudatosan beleáll s a helyesen fölismert társadalmi, politikai és kulturális feladatok szellemében dolgozik”.

Az Erdélyi Iskola szerkesztői abban is eltértek a korábbi nevelésügyi lapok szerkesztőitől, hogy ők nem vádolták mulasztással, széthúzással a terhek alatt amúgy is megroskadt pedagógusokat, hanem bizalmat szavaztak nekik, így közvetítve erőt számukra saját maguk és a rájuk bízottak felemelésére. „Ilyen irányban nevelni az ifjúság lelkét: ez a mi világosan látó, a korral lépést tartó és okosan cselekvő tanítórendünk kötelessége” – írta György Lajos.

Az előbbi gondolathoz csatlakozott Márton Áron is, aki az 1933. szeptember 2-án tartott gyergyószentmiklósi katolikus nagygyűlésen elmondott beszédét tette közzé az Erdélyi Iskolában,[23] s ezzel – György Lajoshoz hasonlóan – a folyóirat népnevelési programját hirdette meg. Márton Áron az iskolán kívüli népművelést visszakapcsolja az iskolához és annak „kiszélesített” programjába utalja. Az ő alapállása is a megértés; megérti a „gyökértelenül, a vallásos talajból kiszakadva, romboló eszmék határán a romlás lejtője felé sodródó” ifjúságot, hiszen jól tudja, hogy a harmincas évek elején fiatalkorúkat élők éppen a háború véres éveiben léptek a világba, és önhibájukon kívül jutottak sorsukra. Nem ostorozni, hanem felemelni akarja ezt a generációt, megteremtve számára is a korábban elmulasztott tanulás lehetőségét. Feléjük – és minden erdélyi magyar ember felé – kéri kitárni az iskolák ajtóit. Nem egyesekben vagy kisebb csoportokban, hanem az egész erdélyi népben gondolkodik, és példaképként a dán prédikátort, Grundtwig Frederic-et állítja a nevelők elé, aki „vállon ragadta és felrázta az elalélt nemzetet”. A követésre érdemesnek tartott külföldi modellekhez hasonlóan Márton Áron az erdélyi magyar népművelést is csak vallásos alapon tudta elképzelni. Ezért a népművelő intézmények sorában első helyen említette az egyházat, s csak utána sorolta az elemi iskolát, illetve az értelmiségiek által felismert számtalan nevelési lehetőséget.

Miképpen az iskolát is „kiszélesíti”, kiszélesíti a nevelői rend feladatkörét is, így a „hivatalos” munkán kívül sokkal többet vár el tanítótól, tanártól, paptól egyaránt.[24] „Tudom, hogy mindez munkatöbbletet, több fáradtságot, az eddigiek mellett újabb megterhelést jelent. Anyagi haszon nincs belőle, sőt gyakran anyagi áldozatot is fog követelni. Azonban ha a süllyesztés felé veszedelmesen lökődő népünket meg akarjuk menteni és a saját kötelességünket nem akarjuk  megint letagadni, vállalnunk kell” – bíztatott. A munkatöbbletet tehát egyértelműen „kötelességnek” nevezi és ennek vállalásához – abban az elkeseredésre „jogosító” időben – épp a lelkesedést nevezi meg bátorító erőként: „Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható! Ha a lerongyolódott magyar értelmiség, a tizenöt év nélkülözéseivel megkínzott tanár- és tanítótestülettel az élen felismeri hivatását, ez a csupa rongyos, de lázasszemű kis csapat a világ egyetemes borulatában is olyan keresztény életet fog itt felszítani, hogy nincs az alvilágnak az a vihara, amely be tudja kormozni, s egy népet olyan mélyre vert ezerágazású gyökérzettel fog megkötni, hogy apái földjéről sem történelmi földindulások, sem gonosz szándékú politikai szelek nem tudják eltépni.”[25]

A meghirdetett népnevelési terv szolgálatára ajánlott második rész füzetenként hat-hat előadásvázlatot és különféle tanácsokat közölt az iskolán kívüli nevelést felvállalóknak. Márton Áron nem tapogatott, vizsgálódott, kérdezett, melyik lenne a jó irány, hogyan kellene cselekedni, hanem kész tervvel állt elő, és azt kínálta fel pedagógus- és paptársainak.[26]

Megjegyezzük, hogy Erdélyben ekkor egyedül csak az Erdélyi Magyar Tanító című magyar nyelvű nevelésügyi lap létezett (az Erdélyi Iskola indulása előtti hetekben jelent meg), s bár az itt-ott említette a népnevelés fontosságát, és néhány ilyen témájú írást is közölt, nem mondható, hogy komoly programot hirdetett volna az iskolán kívüli népnevelés érdekében. A magyarországi nevelésügyi lapok között több olyan is volt, amelyik komolyan felvállalta a népnevelést, ám a magyarországi helyzet merőben más volt, mint az erdélyi, így az itteni nevelőknek saját útjukat kellett megtalálniuk ezen a téren. Márton Áron előtt sem volt tehát igazi modell a vállalt munkához, maga tervezte azt meg, és az Erdélyi Iskolán keresztül is – elsősorban – ő irányította azt Erdélyben 1933 és 1940 között.

Az Erdélyi Iskola másik sajátosságának számít az „újrendiség” meghirdetése.[27] Ezt a forradalmi gondolatot XI. Pius pápa Quadragesimo Anno kezdetű szociális enciklikájával rajzolta meg. A körlevél 1931-ben jelent meg, akkor, amikor a gazdasági világválság hatalmas erővel rázta meg a világot.[28] Az enciklika feldolgozása és terjesztése már – Márton Áron irányítása mellett – a katolikus egyetemisták programjában is szerepelt, s ezt a tervet szélesítették ki az Erdélyi Iskola kínálta lehetőségek felhasználásával is, bízva abban, hogy a tanító rend is felismeri, a pápai buzdítás szellemében alapított hivatásszervezet önkormányzatszerűen segíti tagjait problémái intézésében. Hogy az Erdélyi Iskolában komolyan vett program volt az újrendiség, illetve a Quadragesimo anno szellemiségének, tanításának terjesztése, annak ékes bizonyítéka volt Rajka Géza Az újrendiség és a tanítók című, az első lapszámban megtisztelő helyre illesztett tanulmánya.[29]

A György Lajos által előre jelzett „új” pedagógiát pedig az ún. „cselekvő iskola” keretében lehetett elképzelni, olyan közegben, ahol a tanuló nem passzívan hallgatja az órákon leadott, megtanulandó anyagot, hanem maga is aktívan, cselekedve-munkálkodva részt vesz annak elsajátításában. Nem csak az új pedagógia gondolatának, hanem az új elvek megvalósulását segítő módszereknek is teret kívánt adni az Erdélyi Iskola, így Magyar Tamás A cselekvő iskola tanítási elve című írását[30] szintén programmegjelölőnek tekinthetjük. „Ha a tanítást cselekvéssel kapcsoljuk össze, ezzel magát az elméleti belátást fejlesztjük, az erkölcsi és jellemképzést irányozzuk és az ügyesség elsajátítását előmozdítjuk” – írta Magyar Tamás, és hirdette az Erdélyi Iskola sok ilyen témájú írása. Elmondható hát, hogy miképpen Márton Áron sem csupán elméleti irányítást képzelt adni a népneveléshez, úgy György Lajos sem csak könnyen félretehető olvasmányokkal kívánta ismertetni a beharangozott „új” pedagógiát, hanem annak gyakorlatba ültetését segítő anyagok közlését tette lehetővé az Erdélyi Iskolában.

1933 októbere és 1940 áprilisa között a folyóiratnak 28 füzete jelent meg, egyenként 112–148 oldal terjedelemben. A periodika 343 iskolai neveléssel kapcsolatos hosszabb írást/tanulmányt, 286 általában külföldi folyóiratokból átvett „kisebb közleményt”, 395 főként hazai vonatkozású kishírt, 216 részletesebb könyv- és folyóiratszemlét hozott, 47 új pedagógiai könyvet pedig csak cím szerint ismertetett. Az iskolán kívüli neveléssel foglalkozó második nagy részben 29 rövidebb bevezető írást, 153 előadásvázlatot, 53 ünnepnapokhoz kötődő közleményt és 121 színdarabot, kottát stb. tettek közzé a szerkesztők.

Az Erdélyi Iskola első hét évfolyamának lapszámai kétség kívül a mindenkori erdélyi magyar pedagógiai sajtó gyöngyszemeinek számítanak. Nehéz gazdasági körülmények között minden szempontból igényes kiállítású folyóiratot szerkeszteni kétségtelenül komoly feladatnak számított, ám György Lajos és Márton Áron vállalta a kihívást és sikerre is vitte e nagyszerű vállalkozást.[31] Mindezekre emlékezett vissza az Erdélyi Iskolát 1942-ben újraindító Veress Ernő: „Az Erdélyi Iskola a kezdet nehézségein túljutva megnyerte a lelkeket. Erdélyben és még a megszállás alatt levő Felvidéken is nagy sikerei voltak. A magyar nevelés őrhelyei valláskülönbség nélkül megbecsülték és támogatták. (…) Felbecsülhetetlen szolgálatokat tett azzal, hogy kiegészítette ezt az iskolapolitikát, mert a politikai küzdelemben nem igen maradt, nem is maradhatott elég gondoskodó figyelem magának az iskolának, a nevelésnek és annak, ami az iskolához oly szorosan kapcsolódik, a népnevelésnek”[32]

1940 tavaszától 1942 elejéig másfél évre eltűnt a palettáról az Erdélyi Iskola. 1942 januárjától újra életre kelt – ezennel Veress Ernő kolozsmonostori plébános, az Erdélyi Tudósító felelős szerkesztőjének szerkesztésében és kiadásában –, és 1944 júniusáig ismét folyamatosan megrendelhető volt. Az újraindítás tervéről az Erdélyi Tudósító már 1941 elején tájékoztatta az olvasókat, s ez azt is mutatja, hogy Veress Ernő már jóideje készült átvenni a pedagógiai folyóirat szerkesztői munkálatait. Formátumra nem, de külalakra némileg változott az újraindulás után az Erdélyi Iskola. Eltűnt fedőlapjáról a viharban bátran evező hajós grafikája, aki – nyilván – a közösen felvállalt harc jelképe volt a kisebbségi időkben. Tartalmát, belső szerkezetét tekintve is módosult. Míg 1940-ig – a nyári hónapok kivételével – kéthavonta jelent meg, 1942-től már háromhavonta került ki a nyomdából, és egész év folyamán megrendelhető és hozzáférhető volt. Az új sorozatból eltűntek a kisebb rovatok, csupán a két nagy rész (Neveléstudomány és Népnevelés) szerint tagolták az írásokat. A közleményeket (ha voltak) a Figyelőben adták közre. Ez a rovat azonban nem hírszerű, rövid információkat, tudósításokat közölt, hanem – a nagy részekhez hasonlóan – ebbe is hosszú és terjengős cikkek kerültek. A hírek és a kis közlemények teljesen eltűntek 1942-től. Megmaradt viszont a könyveket bemutató rovat, de ez is címet változtatott (Könyvszemle). A korábbi szerkesztő- és írógárdával 1942 után már csak elvétve találkozunk az Erdélyi Iskola hasábjain. Annak oka sem ismert, hogy az újraindulás évének második felében miért csak egyetlen alkalommal, összevont lapszámok (3–4. szám, 208+4 oldal) formájában jelent meg a folyóirat.

Az új körülmények között új szerkesztővel, új külső munkatársakkal indult első lapszám megjelenése után meglepő, hogy Venczel József a második füzetben közölt írásával újra a régi Erdélyi Iskolához kanyarodott vissza, és annak erényeit ismertette. Úgy tűnik, mintha azzal kellett volna bátorítani az új megrendelőket. „A mai Erdélyi Iskola természetesen sokban különbözik ettől a régi Erdélyi Iskolától, azonban a mostani egészen más körülmények között is végeredményben azt akarja, amit Márton Áron és György Lajos célul kitűztek. A nevelői rend hivatástudatának erősítése nem kevésbé fontos feladat ma, mint volt az a múltban, s ugyancsak ma is célszerű szolgálat a nevelők szellemi munkájának előbbrevitele s népnevelésügyünk szolgálata, ha vannak is ma más szervek, amelyek ugyanezt a szolgálatot végzik. A mai Erdélyi Iskolának a régi Erdélyi Iskola ad erre bátorítást és jogosítványt s az a gazdag hagyaték, mely a mi gondunkra maradt s amelyért mindig hálás marad az erdélyi nevelő rend Márton Áronnak, aki e lapokon új felelősségtudatot ébresztett és György Lajosnak, aki hétesztendős szakadatlan szerkesztői munkájával művelődéi mozgalmunk szellemi formáját megalkotta” – írta Venczel József.[33] 

Veress Ernő 1942-es, Erdélyi Iskolát újraindító szándéka – és főleg bátorsága – mindenképpen dicséretes, ám jól látszott, hogy a korábbi szerkesztők által magasra emelt mércét ő megközelíteni sem tudta. Szintén elismerést érdemel a folyóiratot 1944-től átvevő Hegyi Endre is, aki a régi formához való visszatéréssel próbálkozott. A szintén naptári negyedévet átfogó első lapszámtól visszaállította az első szerkesztők által bevezetett Szülők Iskolája, Hogyan tanítsunk?-rovatokat, az iskolai és iskolán kívüli neveléssel foglalkozó részek mindegyikéhez pedig – az informáló írások közlésére – Kisebb Közlemények-rovatot[34] rendelt.

Beköszöntő írásában Hegyi Endre bevallotta,[35] hogy a gazdag hagyaték átvétele komoly kihívást jelentett számára, ám mérceként az első hét évben megjelentetett Erdélyi Iskolát, azaz György Lajos és Márton Áron munkáját állította maga elé.

Hegyi Endre a műszaki szerkesztésben is az első hét évfolyam lapszámaihoz nyúlt vissza, a külső borítón a régi betűtípus használatát kérte, a belső oldalakon is a korabeli megoldásokat használta. Csupán a – megváltozott történelmi helyzetben „szerepét veszített” – árral szemben evező hajós grafikája maradt el a címoldalról, egyébként 1944 első negyedévétől úgy nézett ki az Erdélyi Iskola, mint régi elődje. A korábban felállított értékrendhez próbált volna tehát igazodni az új szerkesztő, ám – a külalakot leszámítva – ő sem járt sikerrel. Az általa szerkesztett mindössze két lapszám írásai sem érdekességükben, sem olvasmányosságukban nem érték el a korábbi szintet. Mindezek után Hegyi Endre is felhagyott a szerkesztéssel. Mivel utána senki más nem vállalta ezt a munkát, az 1944 április–júniusi lapszámmal örökre megszűnt az Erdélyi Iskola.   

Alig tíz évfolyamot ért tehát meg a folyóirat, ám az ez idő alatt megjelent 38 füzet közel hétezer oldala magyar pedagógiai irodalmunk magasan kiemelkedő teljesítménye, amelyet művelődéstörténeti kincsestárunk értékeként kell számon tartanunk.